Sika Sarnaweld indukciós rögzítési rendszer

SZÉLTEHER LAPOS TETŐKÖN

A mechanikusan rögzített műanyaglemezes tetőszigetelési rendszereknél az egyik legfontosabb tényező a szélterhelés, ezért a tetőszigetelő lemez rögzítését úgy kell méretezni, hogy az ellenálljon a szél nyomó - és szívóhatásainak is. Az utóbbi időben a viharok ciklikussága jelentősen megváltozott: a szélviharok rövidebb idejűek lettek, azonban egyre gyakrabban és erősebb intenzitással jelennek meg. Ennek megfelelően a rögzítés méretezésénél már nem lehet azokra a számítási adatokra hagyatkozni, melyeket eddig alapul vettünk. Az időjárás mellett az építési trendek is átalakultak: korábban a műanyaglemezes-tetőszigetelési rendszerek szinte kizárólag ipari épületeken és logisztikai raktárokon kerültek beépítésre, melyek áltagos magassága 5-8 méter volt. A mai gyártó és raktárépületek azonban nem ritkán 15-20 méter magasak, több szintesek. Viszont minél magasabban helyezkedik el a szigetelendő tetőfelület, annál intenzívebb erőhatások hatnak a tetőszigetelő le-mezre.

E megváltozott hatások miatt, a hagyományos, úgynevezett „átlapolás alatti rögzítés” során a szélszívás által leginkább terhelt zónákban, - sarok és perem menti zónák – keskeny tetőszigetelő lemezek kerülnek beépítésre (1,00; 0,77, 0,50 vagy 0,33 m széles). Ugyanis csak így lehet biztosítani, hogy négyzetméterenként elégséges számú csavar rögzítse a tetőszigetelő lemezt, ami ugyanakkor több hegesztési varratot, anyagveszteséget, extra munkát és ebből adódó hibaforrást eredményez. A csavarok ugyanakkor minden esetben perforációt is képeznek a szigetelőlemezen.

SARNAWELD INDUKCIÓS RÖGZÍTÉSI RENDSZER

 

A Sarnaweld egy forradalmian új, indukciós technológián alapuló rögzítési rendszer lapostetők műanyaglemezes szigeteléseihez, amely teljes biztonságot nyújt a hőszigetelés és a tetőszigetelő le-mez együttes rögzítésével. A rendszer használható a Sarnafil TS /FPO/, Sikaplan TM /TPO/ és Sikaplan G /PVC/ típusú műanyaglemezek rögzítésére. A rendszer úgy épül fel, hogy egy speciális – PVC vagy FPO/TPO - bevonattal ellátott indukciós tárcsával kombinált rögzítő elem fogja a tartószerkezethez a hőszigetelést, majd erre a tárcsára kerül indukciós hegesztéssel a tetőszigetelő lemez. Az indukciós hegesztést az isoweldTM3000 típusú indukciós hegesztő berendezéssel lehet elvégezni.

Indukciós rögzítés esetén a rögzítő-elem nem az átlapolásban van, így a rögzítési pontok tetszőlegesen bárhol elhelyezhetőek. Leggyakrabban ezek négyzetben, - egymástól minden irányba egyenlő távolságban - kerülnek elhelyezésre, így biztosítva, hogy a tetőszigetelő lemezre ható szélteher eloszlása egyenletes legyen a rögzítő-elemek között.

 

SARNAWELDTULAJDONSÁGOK ÉS ELŐNYÖK

ÁTLAPOLÁS ALATTI RÖGZÍTÉS

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • rögzítés csak átlapolások alatt lehetséges
  • változó tekercs szélességek
  • kiegészítő rögzítés szükséges a hőszigeteléshez
  • tetőszigetelőlemez átlyukasztásra kerül nagy számú hegesztési varrat és átlapolás szükséges = nagy anyag veszteség
  • a tetőszigetelés gyorsasága függ a rögzítés folyamatától
  • nagy mennyiségű rögzítési ponthalmozodó felületi feszültség a perforáció környezetében = lemez szakadás

 

SARNAWELD INDUKCIÓS RÖGZÍTÉS

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • rögzítés független az átlapolásoktól
  • egy tekercs szélesség használható a teljes tetőszigetelésen
  • nincs szükség külön hőszigetelés rögzítésére
  • a tetőszigetelő lemez nincs átlyukasztva
  • kevesebb hegesztési varrat, átlapolás szükséges ́a tetőszigetelésének sebessége nem függ a rögzítés folyamatától - így gyorsabb
  • kevesebb rögzítési pont
  • felületi feszültség eloszlik = ellenálló megoldás szél-terheléssel szemben

 

A termék gyártója

Kérje egyedi árajánlatunkat!

Kollégánk várja hívását!  06 30/333-6417 , 06 30/997-1204

Kapcsolódó termékek