BRASSNYÓ LÁSZLÓ: Magastetők energetikai célú felújítása ásványgyapot hőszigeteléssel

 

A Knauf Insulation magastetők felújítására kidolgozott megoldásai között különleges helyet képviselnek a szarufák magasítására tervezett kőzetgyapot táblák.

 

Néhány éve készült el Budapesten az első olyan épületfelújítás, amelyben az általunk javasolt rétegrendekkel és anyagokkal végezték el egy családi ház tetőszerkezetének korszerűsítését.

A tulajdonos célja az volt, hogy átépítés után a tető teljesítse legalább a hatályos követelményeket (érje el a hőátbocsátási tényező, U = 0,17 W/m2.K értékét). A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a felújítást a beépített tetőtér megbontása nélkül végezzék el.
Szakemberként az elvárható gondossággal és körültekintéssel tervezte meg a munkafolyamatokat és vezette le a kivitelezési munkákat. 
Az eredeti tetőszerkezet 15 cm vastag szarufákkal készült, amelyek alsó síkjára párazáró fólia, deszkaborítás, és vakolt stukatúrnád került. Hőszigetelésként az akkori piaci helyzetben éppen kapható üveggyapot építették be.

 

Fotó: Tóth István okl. építészmérnök 

 

A felújítással a hőszigetelő képességet és a lakókomfort is javítani akarták. Az egyetlen mód erre, a tetőtéri szobák megbontása nélkül a szarufák magasítása volt, a kültér irányában. Erre a célra pl. az általunk gyártott, nagy nyomószilárdságú és pontszerű terhelhetőségű SmartRoof Top kőzetgyapot használható. Beépítése előtt, a tetőt kívülről megbontva eltávolították az eredeti üveggyapot hőszigetelést. 
A munka során kiderült, hogy a deszkázat alatt elhelyezett párazáró fóliát a stukatúrnád rögzítésére használt szögek rengeteg helyen átlyukasztották. A megoldást a szegek elleni védelem céljából kívülről elhelyezett 3 cm vastag EPS táblák jelentették. Ezt követően fektették le az új párazáró réteget, becsomagolva vele egyúttal a szarufákat is. A héjalást olyan szakaszolással bontották meg, hogy az alatta kiváló állapotban talált eredeti alátétfóliát addig megtartsák, amíg az új párazáró réteget el tudták helyezni Ezzel megoldották a lakott terek védelmét az átázástól. 

 

Fotó: Tóth István okl. építészmérnök 

 

A következő munkafolyamat a szarufák magasítása volt, 8 cm vastag, 10 cm széles (azaz a szarufa szélességével megegyező) csíkokra vágott kőzetgyapot táblákkal, amelyeket 5 x 7,5 cm-es ellenlécen (pallón) keresztül, speciális csavarokkal rögzítettek a szarufákhoz. A szarufák közeit költséghatékonysági és energetikai célból a Mineral Plus 037 ásványgyapottal hőszigetelték, 2x10 + 5 cm vastagságban. Az ellenlécre került az alátétfólia, amelyet a kellő hatékonyságú átszellőztetés érdekében a fenti méretű, de élére állított pallóval rögzítettek, majd erre helyezték el a cseréplécet, illetve az eredeti, jó állapotú agyagcserepeket. 

Szellőzőcserepek helyett egyedi gyártású, alumínium lemezből hajlított idomokat helyeztek el. Az eresz beszellőztetésére, egyben a rágcsálók, madarak elleni védelemre szintén fémlemez szolgál.

A felújítási munkák eredményeként az alkalmazott megoldásokkal és a több mint 40 cm végleges vastagságú tetőszerkezettel sikerült teljesíteni az aktuális hőátbocsátási követelményeket.

 

Brassnyó László
alkalmazástechnológus
Knauf Insulation Kft.